Értékelés 2.0
Helyenként szálló cigaretta füst, Pataki András motoros szerkóban történő érkezése és kezdetét vette a KUPÉ, A ROMÁN GÉPEZET és a WOYZEK értékelése.
Többünket nagyon érdekelt, hogy a zsűri milyen kontextusban oldja meg a szavak nélküli előadás véleményezését. Végül ott ültem és HALLGATTAM – megoldották, hiába… kifogástalan egy zsűri csapatunk van.
Az értékelést követően leegyeztettem a zsűrivel egy délutáni kávézást, hogy meggyőződjek róla, ők is jól érzik magukat a 2015-ös Pápai Progress fesztiválon.
Valahogy így folyt a beszélgetés:
Vermes Nikolett: Hogy érzik magukat itt Pápán a Progress fesztiválon?
Hargitai Iván (színházi rendező): Én először vagyok ilyen fesztiválon és nagyon élvezem, nagyon tanúságos, hogy egy egészen másféle attitűdből csinálnak színházat. Azt a kifejezést találtam, hogy „mélyárama” lehet a magyar színházi életnek. Több fajta módon ad táptalajt arra, hogy ez a magyar színházi kultúra – amire büszkék lehetünk, szerintem – ahol nagyon fontos az amatőr színházrendezés. Rendkívül jó színészeket, rendezőket és nézőket nevel. Jó ebbe belelátni, hogy miben gondolkodnak másképp, mint egy professzionális színház. Sokrétű tapasztalat.
Lucie Málková (cseh rendező, szövegíró, dramaturg): Nekem ez az első alkalom, hogy Magyarországon zsűrizek egy ilyen fesztiválon. Nagyon színesnek látom. Eddig láthattam hat előadást és mindegyik más-más volt. Mindegyik előadás nagyon erős dinamikával szerepelt. Szerintem ez egy nagyon jó benyomás az egész színházi életről.
Pataki András (Soproni Petőfi színház igazgatója): Nekem kétszeres öröm, hiszen Pápai vagyok. Jó kaland.
V.N.: Mit gondolnak a fesztiválról?
H.I.: Én azért vagyok itt, hogy hátha tanulok belőle. Igyekszem pontosan megfogalmazni problémákat és nem kioktatni. Ezek nagyon érdekes szakmai problémák, amikről érdemes beszélni. Minél kritikusabb az ember és minél komolyabban veszi ezt a munkát, hogy zsűrizés, annál jobban megtiszteli a résztvevőket. Nagyon sok munkát fektetnek ebbe, és ez nagyon fontos. Így az a legmegtisztelőbb számukra, ha minél pontosabb szakmai értékelést próbálunk adni.
L.M.: Ami nekem hiányzik… én nagyon szeretem a konfrontációt és ebben jó lenne még kicsit bátrabbnak lenni. Engem például nagyon érdekel, hogy mit gondolnak más társulatok. Szerintem itt a tapasztalatmegosztás a fontos és nem a verseny.
V.N.: Néhány színházi fesztiválon jártam már, ebből kifolyólag jó pár zsűrizést volt szerencsém végig hallgatni. Viszont más zsűrizésekkel ellenben itt nem hangoznak el önöktől olyan – talán kulcsfontosságú – kérdések, mint például a „Hogy nézett ki a munkafolyamat?, mi volt az alap konstrukció?” stb.
P.A.: Olyan szinte ismerjük egymást… Én például a Celldömölkieket húsz éve ismerem.
V.N.: Inkább munkaként, vagy pihenésként tekintenek az itt töltött napokra?
P.A.: Szellemi kaland. (mosolyog)
H.I.: Más, mint rendezni…
L.M.: Nekem egy intenzív gondolkodás. Nem csak reflektálok, hanem egy meditáció a színházról.
Helyenként szálló cigaretta füst, Pataki András motoros szerkóban történő érkezése és kezdetét vette a KUPÉ, A ROMÁN GÉPEZET és a WOYZEK értékelése.
Többünket nagyon érdekelt, hogy a zsűri milyen kontextusban oldja meg a szavak nélküli előadás véleményezését. Végül ott ültem és HALLGATTAM – megoldották, hiába… kifogástalan egy zsűri csapatunk van.
Az értékelést követően leegyeztettem a zsűrivel egy délutáni kávézást, hogy meggyőződjek róla, ők is jól érzik magukat a 2015-ös Pápai Progress fesztiválon.
Valahogy így folyt a beszélgetés:
Vermes Nikolett: Hogy érzik magukat itt Pápán a Progress fesztiválon?
Hargitai Iván (színházi rendező): Én először vagyok ilyen fesztiválon és nagyon élvezem, nagyon tanúságos, hogy egy egészen másféle attitűdből csinálnak színházat. Azt a kifejezést találtam, hogy „mélyárama” lehet a magyar színházi életnek. Több fajta módon ad táptalajt arra, hogy ez a magyar színházi kultúra – amire büszkék lehetünk, szerintem – ahol nagyon fontos az amatőr színházrendezés. Rendkívül jó színészeket, rendezőket és nézőket nevel. Jó ebbe belelátni, hogy miben gondolkodnak másképp, mint egy professzionális színház. Sokrétű tapasztalat.
Lucie Málková (cseh rendező, szövegíró, dramaturg): Nekem ez az első alkalom, hogy Magyarországon zsűrizek egy ilyen fesztiválon. Nagyon színesnek látom. Eddig láthattam hat előadást és mindegyik más-más volt. Mindegyik előadás nagyon erős dinamikával szerepelt. Szerintem ez egy nagyon jó benyomás az egész színházi életről.
Pataki András (Soproni Petőfi színház igazgatója): Nekem kétszeres öröm, hiszen Pápai vagyok. Jó kaland.
V.N.: Mit gondolnak a fesztiválról?
H.I.: Én azért vagyok itt, hogy hátha tanulok belőle. Igyekszem pontosan megfogalmazni problémákat és nem kioktatni. Ezek nagyon érdekes szakmai problémák, amikről érdemes beszélni. Minél kritikusabb az ember és minél komolyabban veszi ezt a munkát, hogy zsűrizés, annál jobban megtiszteli a résztvevőket. Nagyon sok munkát fektetnek ebbe, és ez nagyon fontos. Így az a legmegtisztelőbb számukra, ha minél pontosabb szakmai értékelést próbálunk adni.
L.M.: Ami nekem hiányzik… én nagyon szeretem a konfrontációt és ebben jó lenne még kicsit bátrabbnak lenni. Engem például nagyon érdekel, hogy mit gondolnak más társulatok. Szerintem itt a tapasztalatmegosztás a fontos és nem a verseny.
V.N.: Néhány színházi fesztiválon jártam már, ebből kifolyólag jó pár zsűrizést volt szerencsém végig hallgatni. Viszont más zsűrizésekkel ellenben itt nem hangoznak el önöktől olyan – talán kulcsfontosságú – kérdések, mint például a „Hogy nézett ki a munkafolyamat?, mi volt az alap konstrukció?” stb.
P.A.: Olyan szinte ismerjük egymást… Én például a Celldömölkieket húsz éve ismerem.
V.N.: Inkább munkaként, vagy pihenésként tekintenek az itt töltött napokra?
P.A.: Szellemi kaland. (mosolyog)
H.I.: Más, mint rendezni…
L.M.: Nekem egy intenzív gondolkodás. Nem csak reflektálok, hanem egy meditáció a színházról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése